Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagy vagy kicsi az a bizonyos 10 centi?

Csak az a 10 centi. A „tízessel”már anno Salamon Béla is pórul járt a jól ismert bohózatban. Most ugyanígy járt Budapest, no meg a BKK ifjú titánja Vitézy Dávid is.  Egyenesen vis majornak minősítette a vasárnap estétől hétfő délelőttig leesett 10 centis havat, ami miatt összeomlott Budapest közlekedése.

 

Az elmúlt rendszerben és a rendszerváltozás óta regnáló kormányoknak ugyanaz okozott gondot, mint, ami most utolérte az orbáni adókormányt, illetve a budapesti közlekedés helytartóját Vitézy Dávidot is. Ez pedig nem más, mint maga a T É L. Ilyenkor télvíz idején valóban szokatlan a síkosság, a fagy, az ónos eső, a havazás. Ezek olyan rendkívüli jelenségek, amelyek rendre próbára teszik a főváros eltökélt vezetését. Vitézy egyenesen Tél urat hibáztatta, hogy miért nem vasárnap jött. Ugyanis, ha vasárnap érkezik meg, nem hétfőn, akkor nem okozott volna ilyen galibát.

 

Pedig október magasságában még buzgón mutogatták a járműparkot, az elő- és felkészített hókotrókat, sózó gépeket, hólapátokat, hogy ők biza nem fogják a korábbi vezetés hibáit elkövetni. Majd eljött a hétfő és vele a puding próbája:

 

  • megkaptuk a szokásos egymásra mutogatást (már megint az OMSZ tájékoztatott rosszul, hiszen csak 5 centit jeleztek előre, nem 10-et),
  • a felkészületlenséget (az előrejelzés miatt a Fővárosi Közterület-fenntartó csupán a rendelkezésre álló géppark felét állította hadrendbe),
  • a kapkodást (9 órakor jut eszükbe, hogy a helyzetre való tekintettel ingyenessé tegyék hétfő éjfélig a tömegközlekedést),
  • a fejletlenséget (majd 1 órahossza telik el, mire kommunikálják az ingyenességet).

 

Az is egyértelművé vált, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat és a más szervek közötti kommunikáció jottányit sem változott a „fekete augusztus 20-ai” események óta, pedig… Újfent megmutatkozott azonban a fővárosiak tettrekészsége, együttérzése, amikor egy ilyen helyzetben nemcsak egymást segítik, hanem akár egy BKV-s buszt is „betolnak”. 

 

Deutsch Tamás sem állhatta meg szó nélkül, amikor blogjában így kommentálta a hóhelyzetet: „Egy viszonylag nagyobb arasznyi hó, farkasordító hideg és szélvihar nélkül, teljes közlekedési káoszt okozott az országban. Gratulálok!” Azért eme beszólásán ne csodálkozzunk annyira, hiszen a néppárti európai parlamenti képviselő mindezt jó távolról, Brüsszelből mondta.

 

A Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt is gratulál a főváros vezetésének, hogy hozták szokott formájukat, és hűek maradtak a régi „hagyományokhoz”. Újabb fekete pont a hosszú listára!

 

 

 

 

 

0 Tovább

„Csipkerózsika felébredt Áder csókjára”

 

Mindenki ismeri a Grimm mesét, midőn Csipkerózsika felébred 100 esztendős álmából a királyfi csókjára. Szerencsére az országnak nem kellett ennyit várni, hogy az Alkotmánybíróság (AB) felébredjen hibernált állapotából. Minden úgy kezdődött, hogy Áder János köztársasági elnök csókot cuppantott az AB orcájára azzal, amikor előzetes normakontrollra küldte a választási regisztrációról szóló törvényt. A SZEM furcsállta is Áder János köztársasági elnök döntését, amikor hosszú idő után úgy döntött, nem táncol tovább Orbán bábfigurájaként. Némi kétkedéssel.

 

Az orbáni adókormány még 2011 őszén vetette fel, hogy előzetes regisztrációhoz kössék a választási részvételt. A regisztráció lényege, hogy a választást megelőző év szeptemberétől mindenkinek regisztrálnia kellett volna magát az interneten vagy a lakhelye szerinti járási hivatalban. Aki ezt elmulasztotta volna, az nem vehetett volna részt a választáson. A regisztráció nem lett volna bonyolult, de mindenképpen macerásabb lett volna így szavazni, mint ahogy korábban lehetett. Egy határidőhöz kötött netes regisztráció komplikáltabb, mint ha valaki e nélkül szavazhat, nem is beszélve azokról, akiknek személyesen kellett volna elmenniük az okmányirodába. Most pedig az egészből nem lesz semmi, az Alkotmánybíróság pénteken (2013. január 4-én) megsemmisítette az erről szóló törvényt, épp amiatt, hogy a regisztráció indokolatlanul korlátozza a választójog gyakorlását. A testület szerint alkotmánysértő a választási kampány korlátozása is. A bírák ugyanakkor azt is kimondták, hogy vannak olyan választói csoportok, amelyek esetében indokolt előírni a regisztrációt.  A Fidesz pedig bejelentette, hogy 2014-ben nem lesz regisztráció.

 

A Fidesz ilyesmikkel próbálta indokolni a feliratkozás szükségességét:

 

  • Orbán: Ez jó! Ellenérveket nem tudok, épp azért vezetjük be, mert ez jó. (Baranya megyei hírportál, tavaly október.)
  • Orbán: Nem kell zargatni, akit nem érdekel! Eddig az állam állította össze a választói névjegyzéket, de ezt most megfordítják. Így aki a választásokon részt akar venni, annak fel kell iratkoznia, és ha ezt megteszi, akkor a jelöltállítás első pillatanától kezdve minden információt megkap. Aki pedig nem akar részt venni, az kívül marad ezen, és őt nem fogják "zargatni" választási akciókkal, nem fog szórólapot vagy kopogtatócédulát kapni. (Magyar Rádió, tavaly július.)
  • Orbán: Újjá kell szervezni a magyar egységet! Teljesen új korszakba lépett a magyar politika, és a kormány célja az, hogy előnyt kovácsoljon abból, hogy a "magyar egy szétszóratott nemzet", és egy ilyen nemzet erejét összeszervezni fontos kihívás. Ehhez azonban új megoldások kellenek, és az egyik ilyen az előzetes regisztráció. A feliratkozás egyik oka az, hogy a külföldön élő magyarok csak így tudnak szavazni, amit azért terjeszthetnek ki az ország területén élőkre, hogy egységes legyen a rendszer. "A feliratkozás hosszú lesz, és szélesíteni fogja a részvételt, nem pedig szűkíteni" - mondta. (Magyar Rádió, tavaly szeptember.)
  • Kubatov: 1+1=2! A Fidesz pártigazgatója tavaly decemberben azt mondta, nem tart majd távol sokakat a regisztráció a választásoktól, mert "plusz politikai aktivitás" nem szükséges a regisztráció bevezetése után sem, hiszen eddig kétfordulós volt a rendszer, az új pedig csak egyfordulós.
  • Lázár: Nehezebb rendszerben többen szavaznak! Az ellenzék félelmeivel szemben valójában a szavazói aktivitás növekedését eredményezi majd a választási feliratkozás. Az önkéntes választási regisztráció megkerülhetetlen a kettős állampolgárság bevezetése miatt, és nem jelenti a választói alapjog aránytalan korlátozását. A magyar államnak nem áll módjában névjegyzéket készíteni a határon túli magyarokról, ezért az ő esetükben elengedhetetlen a feliratkozás bevezetése. Ebből kiindulva a Magyarországon élő állampolgároknak is elő kell írni a regisztrációt, különben az állam egyenlőtlenül kezelné választópolgárait. (Parlament, tavaly szeptember.)
  • Kósa: Bunkó magyarok miatt kell! "Sehol ne rotyogjon a gulyás!" Debrecen polgármestere a választási visszaélések elleni védekezésre hivatkozva próbálta indokolni a regisztráció szükségességét. Több választáson is az utolsó pillanatban döntő, kétes módon választásra bírt, politikailag nem tudatos szavazók döntöttek az ország sorsáról. Kósa szerint Magyarország népességén nem tudnak egyhamar változtatni. Adottság, hogy egymillió embernek nincs meg a 8 általánosa, még többen pedig funkcionális analfabéták. El lehetne várni egy választótól, hogy két hétre előre tudjon gondolkozni. (Egy tavaly őszi fórum.)

 

A Szövetségben, Együtt Magyarország Párt üdvözli az Alkotmánybíróság döntését, hogy megsemmisítette az előzetes választási regisztrációról szóló törvényt. Némi kétkedéssel, de bizakodással fogadtuk Rogán Antal szavait is, miszerint: „Az erő azonban nem minden. Az ész szava és a politikai felelősségérzet ma mást kíván tőlünk". Mármint a Fidesztől.

 

A SZEM úgy gondolja, most már minden demokratikus szavazónak azon kell dolgoznia, hogy a következő választásokon az ország szekere megfelelő irányba forduljon.

 

0 Tovább

szem2014

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek